Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

De a felesége már tarisznyát pakkolt és a kordéba tette. Nem volt szokásban akkorig sose tarisznyával készülni neki az agyaghordásnak, amióta világ a világ. Hát az ember meglepetten kérdezte a feleségétől: — Minek adod azt a tarisznyát? Szíves szóval, mondta az asszony: — Hát, hogy ebéded legyen. — Minek az ebéd? — Tegnap egészen délután jöttél haza. Elkeseredetten mondta az ember: — Máma is délután gyövök. — Délután — visszhangozta az asszony az urából kilobogó keserűséget. — Azelőtt egy óra alatt fordultam. Nehéz már földet találni, amelyik tiszta agyag legyen. Föl köll túrni egy kordéravalóért a gödör negyedrészét. — Hát azért adom a tarisznyát. Csak nézett az ember. — Hogy ne éhezzél azalatt. — Osztén mi van benne? — Hát kenyér, meg kecsketúró. — No jó — nyugodott belé. Fölült a kordéra, cuppantott a szamár felé. Elment a békés állattal az agyagbánya mélyére. ölnyire ásott be a földbe egy vékányi agyag kedvéért, tíz helyen ásott le egy kordényi agyag után. Délután lett, mire hazajött. — No, üres-e a tarisznya — kérdezte az asszony. — Üres az — mondta fáradtan. És lenézett a háza udvarából, a domb széléről a síkságra, a rét és a régi búzatábla felé. Az ő földjei még 24