Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

érezték a zsúfoltságuk tragédiás átkát. A kevesebb gyermekű családfők ivadékai voltak ezek, akik mégse szaggatták szét annyira az ősi rögöt. De ezekkel szemben nagy volt azoknak az embereknek a száma, akiknek csak éppenliogy megtermette a föld az egy év élelmének való krumplit és rozsot. Ezek egykedvű nembánomsággal vártak valamire az időben. Nem is hitték, hogy segít rajtuk a szélestelkű ház, a bekerített udvar. Nem tartották érdemesnek megmozdúlni azért, hogy tág ablakon hulljon a szobájukba a világosság. Az életet leélték, de állandóan vártak, vártak valakire, vagy valamire, hogy megváltoztassa az életüket. Valaki összeszedi őket és elviszi szélesebb tájakra, szebben termő búzamezőkre, valaki majd egyszer meg fogja látni az ő nagy szomorúságukat és elengedi az adókat, eltörli a bankkölcsönöket, hogy minden teher leessen az ő megsebesített vállaikról valahova a semmibe. Vártak. A nagy csodavárásban csak nekitehénkedtek a földnek, megművelték a termés kedvéért és fogyott a türelmük évről évre. Eleinte még istenakaratnak vették azt, hogy nem jön semmi változás, de a türelmük így is veszett. Alig is mondták valakinek, de mégis mindnyájan tudták, hogy a széles tájon egyformán küzködik minden parasztember a földdel, istennel és a pénzzel, amit a bankoknak és az államnak köll megfizetni. Néha hallottak valakitől világosító szavakat is. Különösen sok ígéretet kaptak a népszónokoktól a vá14