Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

kább azzal födeleznék, mert a kórót két év múlva ki fog kölleni cserélni innen. # A koldulási engedéllyel zsuppot kértek a házfödelezésre. Némelyik helyen kaptak, de voltak házak a falvakban, amelyeknek a gazdái nem adtak nekik semmit. A bíró házába hordták az összekoldult dolgokat. Egyszercsak kijelentette a bíró: — Vigyétek el tőlem a zsuppot, nem akarom én se elosztani, se megtartani nem akarok belőle. Riadtan néztek rá. — Tegnap bementem egy házba, rongyos özvegyasszonytól kértem a zsuppot. Adott hatot. Nyomorultabb volt az az asszony mindannyiunknál. Nem megyek én koldulni többet, mert még nyomorultabbaktól kívánjuk mi el azt, amijük van. Nem köll nekem a még nyomorultabb emberek holmija. —• De födelezni köll. — Födelezek kóróval én is. — A szamaradnak mit adsz enni f — Agyonverem, ha éhes lesz. De nem koldulok én. Igaz, emberi szó volt. Péterben benne éltek a járási főnök szavai, amikkel arról szólt, hogy csak a parasztok segíthetik meg a parasztokat, senki más. Most rájött, hogy igaza van a bírónak, amikor nem akar koldulni, mert hiszen egyformán megvan a nyomorúság a falvak tömkelegében. Egyformán megvan a lehetetlen viszony a paraszt és az állam között. Nem is úgy köll a parasztoknak egymást segíteni, 123