Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

— Azt én. — Nno, nno. — Ne essen be a szobába az őszi eső. — Meg se várod a biztosítót"? — Nem én. Mért? Azért, mert tizenhat évig fizet­tem neki? Én csak egyszer szorulnék rá, akkor se ad semmit. Két fiával dolgozott a háza tetején Gál Moro. A vastagabb fűzdorongokat szarúfáknak kötözték össze, hogy megtartsák a szerha formáját, keresztbe vékonyabb léceket kötözött, sűrűen. Szaporán dolgoztak a padláson. Alulról több doronggal támogatták alá az alkot­mányt, hogy merev legyen, a széltől megmozdítha­tatlan. Az emberek elnézték. Kíváncsian kérdezgették az emberek tőlük: — Hát mivel fogtok födelezni? Felelték: — Kóróval. — Annyi kórótok volt? — Nem volt sok. — Takarmányravaló volt csak. — Majd eszik szalmát a szamár. — A kóróval födelezni fogsz. — Nem is köll sok kóró. Hat öl hosszú szerha köll nekünk. Hát ölég ide vagy százötven kéve. — Jobb volna a zsupp. — Jobb. — Nno. — Ha volna zsuppom, valami száz kéve, akkor in­122

Next

/
Thumbnails
Contents