Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Szűk helyen, a faludombon ültek a romok, és így is, mint romok, kurjongatva ordítozták a zsúfoltságukat a széles őszi világba. Nekivágott az útnak Péter és János, hogy az öecsükhöz menjenek. És hogy új falu felé menjenek, széles területen, lenn a domb alatt. Sorfalat álltak a romfalak az útjukon. # Nem volt otthon Laci, amikor Péter és János a házához jöttek. — Hová ment? — kérdezték az asszonyától. — Az erdőre, megkeresni a szamarat. Péter és János akkor már megindították odahaza a rend miatt való munkákat: a fiaikat küldték a szamarakért. Most megállapodtak abban, hogy megvárják a Lacit. Kint bodásztak addig az udvaron és az uccán. Hatan laktak Lacival ugyanegy házban, hát rögtön három ember társult melléjük panaszkodó beszélgetésre. A beszélgetésükben nagy-nagy esettségüket mutatták meg. — Ekkora szerencsétlenség. Mi lesz most belőlünk? —• Födetlen házak és már jön a tél. — Becsurog így a szobákba az eső. — Pénz nincsen a házfödelezésre seholse. Már csak arra volna, hogy sót vegyünk. De házfödelezésre... te Magasságos Isten, aki az égben vagy valahol... Számítani se merem, hogy mennyi köllene, mert honnan venném? — Azt hiszi valaki, hogy van reményem a biztosí111