Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

csak elgondolás és az apjához húzó odatartozás, hogy szerinte mondja ki meggondolatlan, de ösztönös szavait. — Meg köll tudni, hogy akarja-e a falu. — Nem is ölég, mert hiába akarja a falu, ha nincsen hozzá ereje, hogy levigye magát. — Nincsen ereje. — Nincsen pénze arra senkinek készen, hogy házat építsen a domb alatt. — Azon köll gondolkozni, hogy segít-e valaki. — Be volt biztosítva minden fészek. — De mire f Ha egyszerre volt biztosítva egy-egy ember lukacskája, abból még nem épít házat, széles portát a domb alatt. — Azt nem. — A régiből nem építünk újat. — Segítség köll. — Hát ezt meg köll beszélni mind. — Meg. — Nem is ölég két ember akarata ehhöz. — Először a Lacihoz menjünk, aztán majd meglássuk, mit lehet tovább csinálni. —- Hát gyerünk a Lacihoz. Nekiindultak ketten az üszkös romok tájékának és megkeresték a harmadik testvérüket, hogy emlékeztessék őt arra, hogy apjuk volt, akiben az az elgondolás élt, hogy a falut le köll vinni a dombról a rétre. Ezt, az apjuk nagy, falumegváltó akaratát nekik köll most, ebben az arravaló időben cselekedetté indítani a hegy alatt. Már fölébredt bennük az építés szükségének lökdösése. 110