Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

A másikat is. A többit is. * Akkor már a középső testvérénél járt Pálka Péter, annak a harminc év előtti bírónak a fia, aki a falut le akarta vinni a dombról. Csak bement a szobába, kiküldött belőle mindenkit: gyereket, asszonyt, kutyát. — Jánossal akarok csak beszélni. Kihúzódott hát az udvarra az asszony, a nagylány és a két siheder fiú. — Mit akarsz, Péteri — kérdezte János. — Apánk volt nekünk — mondta Péter, akárha a lelkiismeretek fölrázása volna a dolga, hogy a későbbi szavainak foganatja legyen. — Volt, Péter. — Mindig mondta, hogy lent a falu helye, a domb alatt. — Mondta. — Mi is tudtuk. — Tudtuk. — Azt akartuk, hogy fölgyújtjuk a házakat, hogy kikényszeríisük belőle az embereket. — Akartuk. — Hát most leégett a falu. — Itt volna az ideje, hogy lemenjen a domb alá. — Itt. — Nno. — Hát ezt köll megbeszélnünk. Azt, hogy hogyan induljon meg a dolog. — Hogyan induljon? Hát hogyan! Nem volt még Péterben sem kész, átgondolt terv, 109