Veres János: Életút

Suhogó alkony

HOLNAPI FEJFÁRA Hites költő volt — méltó, felkent a testált földi kárhozatra, Álom-Duna-táj valóságát ő is meddően áhítgatta. Virgonc volt, mint a kora tavasz, s borús, akár az ólmos egek, koronként gonosz büntetésnek vélte, hogy él, hogy megszületett. Kimorzsolódott rögbe, sárba belőle minden becses érték, bölcsességét a lemondások süket szelekbe széjjelmérték. Szeplőtlen szándék ösztökélte, ne beszéljetek rosszat róla; Adyt kívánta, mikor rab volt, fájdalomtornyok bús lakója. Sugárcsóvákat űzött mindig,' s utolérte a saját árnyát; de néha azért megidézik a városban az utcakövek, a mezőkön a poros nyárfák. 73