Veres János: Életút
Suhogó alkony
Emberlétünket dolyíľel tagadta veszett hangon gyűlölség acsargása, ebek falkája voltunk, s szégyenpadra vonattunk vétlenül meggyalázva. S miközben kínjainkat nem lohasztotta semmi, csupán a halk madárdal; tájakon átívelve hosszú híd fogta egybe Helmecet Somorjával. Béklyót cipelő vágyak titkos találkozókra alatta összejártak; pillére sóhajtás volt, hullámtörője szitok, kötőanyaga bánat. Az utálattól ködös rút fenevadtekintet csak gyengén érzékelte, hogy a délibáb hídtest vasbeton konoksággal néz az évekkel szembe. 72
/
