Veres János: Életút

Szikes vidék

FÁBRY ZOLTÁNNAK Mint vén cigány, ha nótája már nem kell, s erdőbe bújik könnyfoltos lélekkel, mert odakint már más a dallam, ének, úgy vonultál el csüggedt remetének fenyves vadon kékes közepébe, bánataid sötét sűrűjébe. De a hangod csak felcsendült újra, ősrengeteg orgonája zúgta. Irtásakor a fontolt gondolatnak a gondolat igazát bizonygattad, fojtogatott börtön polipos penésze, s pillád alatt szépet álmodott a béke. Borrá akartad tenni a vizet, pedig tudtad, az igaz Messiásnak a rangos világ miképpen fizet. Tonnás már a szádon súlya a sóhajnak, melledben a kínzott emberiség jajgat, s amíg kristály szí ved holt szalonkát sirat, kontinensek nyomják gyönge válladat. Kiben a tisztesség épségben delelget, aggódva tekint fel az égboltra este: 53