Veres János: Életút

Szikes vidék

krumpliszedés van, ló feszül a partnak, a gép csápjai barna sárpólyából rózsaszín babákat borogatnak. A krumpliszárak halott vízilények, sok lábuk bénán nyújtózik a földön, mivel vége lett a küldetésnek, azt, aminek nincs már semmi haszna, a bölcs természet rög alá forgatja. A dombháton egy csoport teli zsák: mint gubás, játszó betlehemesek, egy lefeküdt, a társak körülveszik, költögetik a fekvő öreget. Az asszony hajlong, fájnak tagjai, mint tegnap és mint száz esztendeje, pihenteti kissé derekát, s eres karjával törli homlokát, sáros a keze. Kendőt oldva a körtefához fut, mert nyögdécsel a pokrócgombolyag, gyereke mocorog ott: újhold reménye egén, rongyfelhők alatt. 4 A vágásban a patak mellett álmosan időz egy gulyányi növendék állat, kajla kalap alól vigyáz a pásztor szeme, kicsiben tükrözi a lágy lankákat, a kútvályúval együtt s a vödörrel; repedezett zománc a sár a fiatal bika csülkén, szarva égi habcsomókat öklel. 44