Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

A remény halálba táncoltatott kiterített fehér leány, kiáltozik társaim után a sűrű erdőben, nem találom őket, nagyon messziről kiáltanak vissza. 4 Ha mást nem tehetek — mert kihunyó pásztortüzek rokona vagyok — még meglevő erőmet összeszedve a lehetetlenért is kiállók, kigombolom ingem a napsugárnak, mintha dárdák elé tartanám a mellem. A költő, amikor ír, oly társtalan, elhagyatott, mint a haldoklók. Mint Csontváry Magányos cédrusa. 150