Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

rézpergőjét keservesen csörgeti. . ." Szégyenketrecben zokog az Irgalom Tündére, a járókelők észre sem veszik, az arcokat zománc borítja. Érdessé tettek az évek, goromba vagyok, mint a pokróc, ó, szakállas klasszikusok, hol a híres ,,bukolikus magány", hol a báránycsengőben lakó meghittség? Merre van a mesebeli próféták s derűs végű történetek rezervátuma? ,,A panyiti halastóba fürdik egy fekete csóka, de hiába fürdik abba, mégsem lesz fehér a tolla." 3 Megkorbácsolt, töviskoszorús eszméletem időnként felszabadul, s dédelgetett egyetlen kincsemet — bár megfoghatatlan — előveszem falnál kucorogva, roppant égbolt alatt, s gyönyörködöm benne. Halandók, ne háborgassatok olyankor, amikor kiválik az örvényből, kavargásból elsüllyedt Atlantiszom. Kristályos fenségesen, mint a rádió hangzavarából Maria Callas hangja. 148