Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

Pompás sétálni a meleg esőben. Csókunkat esernyő rejti; gyere, lemegyünk a lépcsőn a vízhez. Szeretem ezeket a régi utcákat, mert te is szereted őket. Oldaladon megtalálom a Bölcsesség Fáját. Köszönöm, hogy feltámasztottad bennem a nyarat. — Örülök, hogy én húztalak fel a porból, ahová mamutlábú kínok tiportak. Örülök, hogy visszaköltözött beléd az élet. Te vagy az új Csodálatos Mandarin, aki kilencszer feltámad. Vonatablak a füleki vár kerete, füstök lobogója győzelmi jel, dolgozni fogunk, ,,ahogy a csillag megy az égen", izzani, mint a rozsszagú nyár, nézésedtől csevegni kezdenek a fák. ... hogy egy sziklát görgessen fel a hegyre, ahonnan az mindig visszagurul. Kocsmai lányok — Valld be, hogy mi uralkodunk képzeletedben, lásd be, hogy mi vagyunk az öröm melegágya. . . . . .kiváltunk érted az olcsó italból. . . . . . kerítést vonunk testünkből köréd (édes lesz a halál forró ölünkben). Monológ Étel, ital, baráti szó szentháromsága. Az asztalon barna héjú kenyér, mellette széles szelőkés, nagy és formátlan, mint a kéz, mely megszegte a cipót, a pohárban savanyú bor, odakint kútgém csikordul, a párkányon néma virágok. 138