Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

Sziszüphosz görög mondahőst arra ítélték az istenek. . . Kocsmai lányok — Valld be, hogy mi uralkodunk képzeletedben, lásd be, hogy mi vagyunk az öröm melegágya, egyedül maradtál, de mi megkerestünk, kiváltunk érted az olcsó italból, nem hagyunk elenyészni a hetedik pokolban, kerítést vonunk testünkből köréd (édes lesz a halál forró ölünkben). — Mit lát vajon a foltos abroszon? Kár, hogy nincs ördögöt űző gyógyfüvem. Az emberség: kedvesség, szelídség, jóság magasabb egysége. . . Az emberség: kedvesség, szelídség, jóság magasabb egysége. .. — Mit lát vajon a foltos abroszon? . . . arra ítélték az istenek, hogy egy sziklát görgessen fel a hegyre, ahonnan az mindig visszagurul. Harmadik lány — Én vagyok az, aki öröktől fogva volt, akiben testet öltött az irányjelölés, szavamtól fölhorgadnak a holt növények, nézésemtől csevegni kezdenek a fák, én vagyok az, aki elvágja Prométheusz kötelét, aki a bolygók járásának parancsol, intésem köveket muzsikáltat, tenyeremen tartom a városokat, meggyógyítom a sebesült állatokat, hajam hullámaiban eltűnnek az eddigi arcok, én vagyok az, aki öröktől fogva volt, aki nem múlik el, míg ki nem hűl a Föld. 137