Veres János: Életút

Hűség

HŰSÉG Melléte, Naprágy, Rakottyás, Kerepec, Bakti, Guszona, én üzenek most, senki más, fáitok régi rokona. Vén kanász, balta, ólmos bot, a dal, amelyet hallgattam, valló szavammá változott, s fehérlő szállá hajamban. Szelíd táj, képed vérem lett, húsomban hordom sorsodat, „szeker" a szekér nyelvemnek, s holtom napjáig az marad. Tatár és török sompolyog kísértetként a berkekben, hajcsárok, latrok, zsoldosok követnek kóréjelmezben. Életfánk szomjas gyökerű, s a suhanckorom száraz ág, tankbarázdán nőtt pipacs, fű nevelt és fájó némaság. 20