Veres János: Életút

Hűség

KABÁTOD TÜZEK SÁTORA Ködbálát bontó február — bokorra száll a vadmadár. A táj kopasz és színtelen, házak hallgatnak a hegyen. A fákon kásás dérmoha, parázslik szemed bársonya. Lábad nyomára csönd terül. Nem így fut, aki menekül. Nem így megy, aki nem szeret, ki közönnyé szűr vér eget. Kabátod tüzek sátora, alakod lázak mosolya. Miért nem lettem gyönyöröd? Miért állok, mint vascölöp? Csodálkozik a gally, a kő, a ködharmatos levegő. Autóbusz zümmög, sír a fék, életem tűnő buborék. Ne törd ki bokád utamon, ne verje éjed fájdalom. ni