Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

12 De mivel az elbeszélő nem regényíró, csak annyit mondhat, hogy egy napon, talán július 32-én nem osztrigát reggelizett, csak szalámis kenyeret, pedig szeretné egyszer megkóstolni az osztrigát, mert nem is magyar író az, aki nem evett még osztrigát. így csak szlovákiai magyar író lehet világéletében, pedig ő nem szeretne egész életében szlovákiai magyar elbeszélő maradni. Hiszen az élet... Ó, az élet... Ó, az élet itt is kur-(ta). Szóval július 32-én délelőtt bement a szerkesztőségbe, vagy ha így jobban megfelel, a munkahelyére. RE. A balga elbeszélő úgy gondolta először, hogy öt percre szalad csak fel, mint ahogy a darázs körüldongja az asztalon felejtett szőlőt, amíg nyakon nem vágják, akkor aztán uzsgyi, fejjel neki az ablaküvegnek. Az előszobába lépve azonban vad lárma ütötte meg a fülét. A titkárságon vigadtak. Káromkodás és nyerítő nevetés keveredett a torzonborz hangzavarban. Ha az elbeszélő regényt írna, elmondaná most, hőse (ki nem ő maga, de lehet, hogy ő maga, csak álcázza magát) mit gondolt ebben a pillanatban. Nos, az elbeszélő elárulhatja, hogy semmi olyat, amit mélynek, szellemesnek, sziporkázónak lehetne nevezni. Azt gondolta (ha egyáltalán gondolt valamit), hogy tizenkettő az épp egy tucat. Vagy azt: Ejnye, ejnye... ejnye no. Vagy pedig nagyképűen: Nono, nono, ti kis tucatemberkék. Ti kis tizenkettesek. Nono. S bár nem szokása hallgatózni, most mégis megállt a titkári szoba előtt. A következő pillanatban kicsapódott az ajtó, és egy délceg, ereje teljében levő kéttülkű orrszarvú vágtatott ki rajta szuszogva az árnyékszék felé. Szobi Ödön úr, az olvasószerkesztő. Érződött a leheletén, hogy itt reggel óta bort mérnek. Az elbeszélő rászegezte bánatos, zöld szemét a kiváló férfiúra, akit bálványoztak a nők (főként a tapasztalatlanabbak), és akit egyszer valami lovagias ügyből kifolyólag megfürösztöttek egy katlan szilvalekvárban. Szobi úrnak keresztbe állt a szeme, patakokban folyt róla 56