Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

mármint azokét, akik nem menekültek el a vörösök elől. Vagyis hogy a hatalom a nép kezébe került. Igen ám, de ez a nagy boldogság nem sokáig tartott. Az egyik napon híre jött, hogy a Kálvária-dombon felakasztottak három gazdát, mert állítólag a tanácshatalom ellen szerveszkedtek. Ez nem lehet igaz, gondoltam. Lehetetlen, hogy ebben a városban, ahol a vöröskatonákat olyan kitörő lelkesedéssel fogadták, bárki is szervezkedne ellenük, kivált nem a parasztok, akik a leginkább magyar érzelműek. De azt sem hittem el, hogy mi, akik az igazság katonái vagyunk, ártatlan parasztokat akasztunk. Elszöktem a laktanyából, és a helyszínen a saját szememmel győződtem meg róla, hogy nem koholt hírek, amiket hallottam. Az egyik gazdát még ismertem is, Dóka Istvánnak hívták a szerencsétlent, összeférhetetlen, izgága paraszt volt, de becsületes, kemény ember. Megrendülve indultam vissza a városba, s az úton egyre csak az járt a fejemben, hogy felelős vagyok a három gazda haláláért. Hogy ugyanazt az egyenruhát viselem, amit a gyilkosai, ez pedig olyan érzés volt, mintha én magam lettem volna a hóhéruk. S nem mentem vissza a kaszárnyába, mert többé nem akartam az igazság katonája lenni, hanem hazamentem, levetettem a mundért, és elástam a kertben, és civil ruhában elszöktem a városból. A sorsomat mégsem kerülhettem el. Később visszajöttek a csehek, s engem följelentett valaki, hogy vöröskatona voltam. A csehek letartóztattak, és két hétig tartottak fogságban. Két hétig faggattak, hogy miért léptem be a kommün hadseregébe, s ha már beléptem, mért szöktem meg, s mindennap megfenyegettek, hogy agyonlőnek, de én nem ijedtem meg, mert nem bántottak, s valahogy éreztem, hogy azt az agyonlövetést sem gondolják komolyan, csak játszanak velem, abban lelik az örömüket, hogy gyötörhetnek. Mert mi más öröme maradhat a sok vérfürdőben önmagából kivetkezett embernek, mint hogy gyötörhet másokat? Szóval jöttek a cseh légionisták, és minden maradt 286