Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

később kétszáz (más források szerint ötszáz) bajor telepest hoznak a városba, akik rögtön kiváltságokat kapnak. A tekercsek írója megjegyzi, hogy közülük később sokan átálltak a kurucokhoz. Mások elmenekültek, de 1711 után visszaszivárogtak a városba, s ma mind fontos hivatalokban ülnek. A tekercsak írója nem mulasztja el figyelmeztetni olvasóját: most végre béke van, s jaj annak, aki ezt a békét háborítani merészeli. 9 Az elbeszélő legelőbb is a református templom üszkös falait látja, a kihűlt köveket, a széljárta templomhajót, ahová most beesik a hó, a harangláb tetejére hágó holdat. Földönfutókat, akiknek egy részét elnyelte a mocsár. Sikolyokat hall, mezítlábasok lépteit a letaposott hóban. Almában bundába öltözött, szivarozó férfival találkozik, a szél szikrákat tép ki a szivarjából. A férfit Bolygónak hívják a városban, s úgy tudják, hogy valahol a temető mellett lakik. Halottak napján a Kálvária-domb romos kápolnájában húzódik meg; ezen a napon rendszerint szálkás, hideg eső esik, szél süvít a kopár romok között. A sivár, kietlen dombtető elhagyatott, mintha nem is létezne, csupán az elbeszélő képzelete teremtette volna valamelyik csüggedt pillanatában; komor, mint egy sötét olajnyomat. A mázsás, szürke kövek megfeketednek az esőben, s minden évben egy arasszal mélyebbre süppednek a földbe. A bundás férfi jobb kezében félig égett szivar, a másikban esernyő, barna nyele fényesre lakkozva. Az esernyő bordáin végigfolynak az esőcseppek, s a férfi színtelen, gyűrődésektől árkos cipőjére hullanak. A Bolygó a kápolnaoromzat két csonka kőoszlopa mögül szemlélődik. A naplementét várja, amely mintha reggel óta ott körözne már az alacsonyan szálló felhők között. 26