Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

temető, templomok és kávéházak. Csakhogy mindez nem volt valódi. Mindez másolat volt, bearanyozott ócskaság, amiről az első zápor lemossa a tetszetős mázat, s lelepleződik benne a bóvli. A harmadik dimenzió hiányzott ebből a városból. Messzire, nagyon messzire vezetne az én megalkuvásomnak a története — sóhajtotta a nyugalmazott múzeumigazgató, és kikerülte EL kíváncsi pillantását. — A képzeletről szokás azt mondani, hogy szárnyaló meg színes, holott valójában röghöz kötöttebb a középkori jobbágynál. Csak azokra a képekre emlékszik, amelyeket látott valahol, rögzített és elraktározott. Ezeket variálja, kombinálja a maga önkényes, sokszor értelmetlennek tetsző logikája szerint. Ha tehát megjelenik egy háznak a képe a képzeletemben, akkor egészen bizonyosra vehető, hogy azt a házat én láttam már valahol. Talán egy idegen városban az iskolai kirándulásunkon. Vagy ha nem ott, akkor egy képes magazinban. Vagy a moziban. Valahol. Lehetetlen, hogy amikor én behunyom a szemem, és a képzeletemben megjelenik valamely dolognak a képe, akkor az csak úgy a semmiből, a sosem voltból merüljön fel. Ilyen nincs. Nos, éppen ez volt az egészben a meghökkentő és kihívó. Kisiskolás koromban nagyon szerettem színes golyókkal játszani. Tágas udvarunk volt, s lapos, mint egy futballpálya. Egyetlen fa sem nőtt benne, üres volt és kopár, s ezért irdatlan nagynak tetszett, sokkal nagyobbnak más udvaroknál, holott a valóságban talán egyetlen négyzetméterrel sem volt szélesebb vagy hosszabb, mint azok. A mi udvarunkban örökké sütött a nap. Persze ez is az emlékezet csalása, jobban mondva, ártatlan pontatlansága. Azért sütött mindig a nap, mert nem volt egyetlen fa, egyetlen bokor sem, amelynek az árnyéka megpihentette volna a szemet. A szem így rögzítette. Az udvar keményre taposott földje akkor is fehéren és fényesen vakított, ha borult volt az ég, mert nem volt benne semmi, csupasz volt, mint a vízfelület vagy egy deszkalap. Ez a rengeteg üresség pedig szinte belefojtotta a szót az emberbe. Néha sokan összeverődtünk az 265