Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

érzését, úgy a félelmét sem ismeri, a félelmét, amely a leghatalmasabb s a legpusztítóbb minden érzés között. S ha így van, ha félni, szorongani, rettegni tud, mért nem képes szeretni is, vagy megbocsátani a mások gyarlóságait? Mert fél vállalni ezeket az érzéseket? Mert a szeretet, az felelősség és gond és folytonos készenlét, és nem elég havonta deklarálni egyszer, hanem áldozatokat is kell hozni érte? „Legközelebb sem arra lesznek kíváncsiak, hogy mit gondoltál. Az soha senkit nem érdekel" — mondta az apjának, amikor az kidühöngte magát. Bohuniczky bácsi még aznap este elköltözött otthonról. A mából visszatekintve is úgy látta, egyedül így fejezhette ki a tiltakozását és az egyet nem értését a tőle idegen türelmetlenséggel szemben, s nem kétséges, hogy helyesen cselekedett. Csak éppen ez a gesztusa sem maradt meg olyan tisztának és egyértelműnek, amilyennek látni szerette volna. Igazságának tudatába a sértődöttség és dac iszapja is belekeveredett. S hogy miféle szabadság az, amely a sértődöttség és a harag mérgező nedveivel táplálkozik, arról hamarosan keserves tapasztalatokat szerzett. Bohuniczky bácsi a nagynénjéhez költözött a Téglagyári útra. Juliska néni szeretetre méltó, félénk vénlány volt, ha ünnepnapokon, családi összejöveteleken megjelent náluk, rég elmúlt idők kiegyensúlyozott derűjét hozta magával; az ő társaságában az ember kilépett a valóságból, s olyan nem létező világban találta magát, amelyben nincsenek konfliktusok, hanem kuglóf van meg tejeskávé meg valami nagy élet utáni csönd, mintha egy előszobában várakozna az ember, miközben elmúlik a délután, az este, s a kaput is rég bezárták már. „Mától fogva itt lakom nálad" — dörrent rá az ajtóból Bohuniczky bácsi. Juliska néni csak ránézett, s rögtön tudta, mi a baj. ,,Az a komisz apád — mondta. — Mindegy, csak katonának ne vigyenek." 261