Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

Jozef Havran alpolgármesterre, aki ezekben a nehéz percekben valahol a Fekete-tenger hullámaiban lubickolt. S az elnök kis szünet után újra megszólalt: „Bizonyára egész nap égetik a villanyt." „Néha." „Ki kell vágni a fát. Mindjárt több fény lesz a szobákban." S ő gépiesen bólintott, és megnyugodott egy kicsit, mert az elnök hangja nem volt fenyegető, csak az istennek sem beszélt volna most már valami másról is végre. „Tudja ön, izé elvtárs, hogy a villamos energia felelőtlen pazarlása mennyi pénzébe kerül az államnak?" Ezek a kemény szavak pedig az ő halálos ítéletét jelentették. Szorongását és az ügyetlensége miatt érzett kétségbeesését elődje, Michal Matúš sem tudta enyhíteni, öt rögtön az elnöki vizitet követően fölkereste, noha máskülönben csupán laza kapcsolatot tartott vele, aminek számtalan oka közül a legnagyobb súllyal az bírt, hogy Michal Matúšt az ötvenes évek elejének politikai perei során mozdították el tisztségéből, majd bebörtönözték, s bár hamar szabadlábra helyezték, rehabilitálásának ügye elakadt valamelyik hivatalban. Michal Matúš nem volt idevalósi, s ezekkel ő ösztönösen is tartózkodóbban viselkedett, mint az őslakókkal. Matúšnak szerepe volt a magyarok meghurcolásában is negyvenöt után, s ezt nem lehet elfelejteni olyan könnyen. Amikor Matúšt 1952-ben leváltották, még bizonyos elégtételt is érzett, noha ő mint reszlovakizált akkor már szlovák nemzetiségűnek vallotta magát, a feleségével — ha nem voltak kettesben — szlovákul beszélt — amikor beszéltek még —, csupán álmodni álmodott még mindig magyarul. Hossz álmaiból felriadva egy darabig magyarul gondolkodott, nem sokáig, csak amíg egészen föl nem ébredt. „Rosszat álmodtál?" — kérdezte ilyenkor a felesége. „Honnan tudod?" „Mert már megint magyarul kiabáltál valamit." Michal Matúš pedig ismét politikai tényezőnek számított, noha erről nem illett beszélni. S ő tudta, ha rehabi240