Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

„Nagyon jó volt" — búgta a lány EL fülébe. Nagyon jó, mert mégis sikerült, gondolta EL boldogan. „Együk meg a lecsót" — búgta a lány tovább. EL pedig patetikusan: „Látod, ez a szabadság." De tűz és meggyőződés nélkül mondhatta, mert a lány kinevette. „A kefélés meg a lecsó jobb a szabadságnál." EL ezután alig várta, hogy búcsút vegyen szerelmétől, s a legközelebbi érettségi találkozójukig ne is lássa. Soha többé, fogadkozott magában, ezután csakis színtiszta szerelemből, de sajnos, maradt még benne a józan észnek egy sebző szilánkja, be kellett látnia, hogy ez szamárság, a színtiszta szerelemből ő kinőtt már, ő most egy első éves gépészmérnök-hallgató, s jaj neki, mert ezután már csak okosabb lesz. EL akkor már az utcasarkon állt kábán és félhülyén, eltelve az okosságával, s egyszer csak megvilágosodott előtte, ami egyébként az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt, csak nem mert gondolkodni rajta, hogy tudniillik hamarább lesz ő hazajáró lélek, mint gépészmérnök. Pedig az első pozsonyi napjai valóban a szabadsággal kötött frigy mézeshetei voltak, majd megőrült a hirtelen rászakadt szabadságtól, napokig kótyagos fejjel csavargott a városban, mint akinek hályogot operáltak le a szeméről, s egy rozsdaette szemétládának a látványától is képes volt meghatódni. Örömének természetesen nem volt konkrét tárgya, sem iránya; afféle öröm az örömért állapot volt az, ami megszállta. Annak örült, hogy örül, s ettől még jobban örült, pedig máskülönben normális volt és józan, és biztos volt benne, hogy ez az egész gépészmérnökség annyira sem érdekli őt, mint sírásót a talaj ásványisó-tartalma, holott hát a sírásó is a földdel dolgozik, s még borravalót is kap, amit EL nem mondhat magáról. Mert mi köze volt neki a gépekhez? Világéletében utálta a gépeket, az autómárkákat ma sem tudja megkülönBöztetni, a villanyborotvával pedig úgy van, hogy egy skorpiót sem fogna nagyobb utálattal a kezébe. A dugattyú 220