Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

mazik, az apja pedellus volt a gimnáziumban, ráadásul pederaszta hajlamú és részeges, aki sokszor ott feküdt le, ahol éppen elnyomta az álom. Vagyis egy utcazugban, té­len pedig lépcsőházakban, folyosókon. Rejtély, hogyan tűrhették meg az iskolában. Talán mert egészen kivéte­lesen jól tudott fegyelmezni, s ez a tulajdonsága egybeesett a történelem fő irányával, amely az abszolút fegyelem felé tart, amikor majd egy kurta kussban összefoglalható lesz mindaz a mondanivaló, ami a propagandának ma még sok drága papírjába és költségébe kerül. Pásztor Dezső sosem tudta elfelejteni, hogy az apja egyszer összevizelte magát a templomban, s azt sem, hogy bűntudatos percei­ben sokszor letérdelt előtte, és a kezét csókolgatta. Képzeljük hát el Pásztor Dezsőt — mondta Bohuniczky bácsi, — Van egy művelt, okos, szeretetre méltó fiatal­ember, akinek nagyon sok barátja lehetne a városban. Mint ahogy van is. Illetve: van is, nincs is... Mert ott vannak például az iskolatársai. Pásztor Dezső mindegyik­kel tartja a kapcsolatot, már persze aki itt maradt kö­zülük, vagy pedig az egyetem elvégzése után visszaköl­tözött ide, mint ő. Sűrűn találkoznak, szinte mindennap. Néha együtt ebédelnek. S ha ők már talán elfelejtették is, Pásztor Dezső nem tudja elfelejteni, hogy az apja az egyiket a fülénél fogva végigvonszolta az iskolaudvaron valami ostoba csíny miatt, a másikkal fölmosatta a folyo­sót, s egész nyomorult életében vérszomjasán vadászott a sutyiban cigarettázókra. Semmiség, mondhatnánk, egy cezaromániás őrült túlka­pásai. Ám a bevizelés a templomban és az állandó köz­botrányokozás ... Az ilyesmi nehezebben felejthető. Az ilyesmiről már beszélnek. És nemcsak holnap, holnapután is. Egy időre elfelejtődik a dolog, mígnem valamilyen al­kalom fel nem idézi újból. Például egy budapesti színész, aki szerzői estet ad a művelődési házban, és Pásztor De­zső mondja a bevezetőt. S akkor X. úr a nézőtéren oda­súgja a feleségének: «-Ez az a Pásztor, akinek az apja bepisált egyszer a misén.« S X. úr felesége: «-Ritka dolog, 208

Next

/
Thumbnails
Contents