Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

radozásaihoz, s gyaníthatóan csupán megszokásból és a felvett szerephez való ragaszkodásból lázadozott és pa­naszkodott. Komolyan venni őt — téves helyzetmegítélés­re vallana. A cinikus elbeszélő jövendölt. Volt ez így, van ez így, lesz még ez így, mondta, s azt tanácsolta, ül­jön le az elbeszélő a tévé elé, nézze meg a soros filmet, s mondja azt az anyjának, hogy hát ilyen az élet. Hogy az élet nem promenád, meg hasonlókat. A konformista elbeszélő az ő behízelgő, puha, csendes hangján ugyanezt tanácsolta. Zsupsz a fotelba, elbeszélőkém! Fáj valamid? Hiányzik neked valami? Netán éhes vagy? Egyik sem. Beteg sem vagy, s a film, amit nézel, elég alpári és elég ordenáré ahhoz, hogy felszabadítsd alantas ösztöne­idet. Levegőztesd őket egy kicsit. Apád úgyis hazajön, anyád úgyis megbékél, holnap meg úgyis kezdődik min­den elölről. Gondolj arra, hogy így leszel hosszú életű. Te-tű. S mivel az ellenzék megfélemlítve hallgat, s egy tiltakozó szösszenet, annyi sem hangzik el a komisz, gá­lád, aljas, alattomos, de tagadhatatlanul ésszerű érvekkel szemben, az elbeszélő végül is beadja a derekát. S akkor így szól az anyjához: — Hagyjatok végre élni. Ám szerencsére ritkán szól így. Az elbeszélő többnyire mégis elindul megkeresni az apját, mert minden keserű­sége dacára szereti őt is, a mamát is. S a filantróp el­beszélő, a jószívű elbeszélő és a hazudozó elbeszélő kézen fogva vezetik az elbeszélőt a sötét utcák között a CSE­MADOK-nak nevezett I-let (kult, úr, I, lett) L alakú, ki­világított épülete felé, az egykor Szent Istvánról elneve­zett utcába. 32 Mind ott vannak ők. Mármint a magyarok. Jobban mond­va nem mind, csupán a magyarok egy keserű-lelkes tö­107

Next

/
Thumbnails
Contents