Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

valami simogatót mondani, nem tudtam. Görcsbe rándult a szám. Bántam, hogy nem téptem legalább egy marék harmatos füvet. Borús kedvvel váltunk el. Azt sem mondta, holnap jöhet-e, vagy sem. Én vártam. Nelli eljött harmad- és negyednap is. Feküdtünk a füvön, öleltük egymást. Semmi sem volt elég. Katonakabát fedte meztelenségünket, s ha egy pillanatra hanyatt fekve néztem a sötétbe, az volt az érzésem, hogy a fák koronája a csillagok közt úszik. Aztán a gondtalan, boldog szavak közé valami feszültség lopakodott. Valami erősödő feszültség, amitől képtelen voltam szabadulni. Honnan volt ez? A Gallai lány szerelme határtalan volt, mégsem tudta megszüntetni. Űj szavak kerültek a számra. Előbb úgy tűnt fel, mintha idegen fogalmakkal kellene helyettesíteni az anyámtól tanultakat. Később látnom kellett azt is, hogy Nelli mohósága ráterül a szép mesékre és anyám jóságos intéseire. Kísértés volt mindkettő, az egyik közeli, a másik távoli. A Gallai lány szerelmével elindult bennem egy más világ áramlása, amelyről eddig semmit sem tudtam. A magam eddigi életéről hallgattam. Restelltem, és nem beszéltem róla. Nelli pedig gátlások nélkül mutogatta magát. — Megfojt az izgalom — lihegte kifulladva. — Ez a bujkálás megaláz. Szerelemre vártam, nekem szerelem kell, levegő. — Miattad rejtőzünk — mondtam kelletlenül. Nelli, fejét térdére hajtva, gondolkodott. — Mit akarsz? — kérdeztem ingerülten. — Félek. Anyám még mindig a németet várja. — Hát apád? — Meggyűlöl. Ha ellene teszek, meggyűlöl, az pedig rettenetes. Ismerem. Elégedetlen a sorsával. A húgom nyomorék. A nővérét is ő tartja el, az meg félbolond. Tőlem várja, hogy kárpótoljam ... Apám rangos embert szánt nekem ... Nem szereti, ha könyörögnek neki. Ha valaki kérleli, ordítani kezd ... Végrehajtó, a szigorúság volt a kenyere. A tehetetlenség érzése ülte meg idegeimet, öleléssel kí84