Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

gyünk, bennünket sem tegnapelőtt szült az anyánk, gépész. Az uraskodást pedig ne kínáld nekem, hogyan lehetek én törvények hozója? Te a gépeidtől tanulsz, mi pedig a földtől tapasztaljuk az életet, a föld is tud annyit, mint a gép ... — Fáradtak vagytok, folyton kételkedtek. Ilyenek vagytok, parasztok, még álmotokban is csavargatjátok a fejeteket. Sokat láttok, de keveset tanultok ... — Azt mondod, mi leszünk az igazság, a törvény is? — kérdi szemlesütve a kertalji. — Azt. — Hát az Isten ki lesz? — Az ember. — Ki fogja ezt a mi igazságunkat és törvényünket megőrizni, ha nem lesz Isten? — Az emberek. — Minden az ember lesz? Az igazság is, a törvény is, egymás őrizője is? — Az. — Mikor lesz ez a mennyországi élet, gépész? — Nemsokára. — Hol kell majd keresnünk azt a mennyországot? — Itt lesz mindenütt. — Nehezen hiszem, amit mondasz, gépész. De ha becsaptál, velünk pusztulsz, vagy keresztre feszítünk, mint a kései Krisztus érdemli. Esténként a Kisköz végén így folyik az élet, már nem félnek ide gyűlni az emberek. Megállnak a mezőről jövet, vagy később jönnek ide az udvarokból. Itt teszik le azokat a szavakat, amelyeket hetek, hónapok hosszán morzsolnak magukban, ide hozzák azokat a gondokat is, amelyeket a napok teremnek. A bakaemlékezet, a bakafélelem óvatos lassúsággal kimozdul csigaházából: előbb megtapogatja a világot, s csak aztán mozdul aprócskát, ha már megfogózhat valamiben. Itt fogják magukhoz azokat az új szavakat is, amelyeket szájukkal, kezük szorításával előbb porrá őrölnek, s csak aztán érintik lelkükhöz és értelmükhöz ... A Kisköz vége most vének tanácsa, ha beszélnek, érdekesen 625