Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

közel állnak egymáshoz, alakjuk valóságos oszlopokat képez, akár a fatörzsekből állongatott gát: inas végtagjaikkal görcsösen fonódnak az idő testére, hogy érezzék mozdulásait. Nagyanyám karosládáján délelőttönként egy zsidó fiú üldögél. Jakubovics Izsák. A nyolc zsidócsalád szomszédból ő az egyetlen férfi, aki visszajött. Ő ad hírt mindenről, a földet nézve végigmondja az ismert életek történetét egészen halálukig. Visszatérte után néhány hétig nagyanyámnál lakott: a saját házukat előbb kifosztották, aztán elfoglalták, nem volt hol aludnia, de még leülnie sem. Nagyanyámtól egy csupor vizet (kért csupán, utána leült, és ott maradt. Nagyanyám úgy bánt Izsákkal, mintha az Isten hiányzó szeretetét akarná kárpótolni rajta. Reggelenként először őeléje tette az ételt. — Egyél, Izsák — szólt hozzá köszönés helyett. A fiú sokáig riadt mozdulatokkal kapkodta magába az ételt, madarak esznek így az utak és ösvények szélén. — Ne félj, Izsák. Mikor kiürült a tányér, a fiú nem egyenesedett fel mindjárt, előbb lopva körbenézte az asztalt, majd a falvédőt, az ágyfőt, a tűzhely végét pillantotta körbe. Lassan emelte tekintetét, félve, vállával valami irdatlan terhet nyomott az ég felé. — Igyál, Izsák. — Nem szabad. — Igyál, erősödj. Hosszú emlékezet óta Izsák az egyetlen ember, akinek nagyanyám tölt bort a poharába. — Igyál... A fiú iszonyú történetei megtörték nagyanyám katonás, szűkszavú szögletességét. Izsák most bibliai férfiú, az öregasszony szemében ismeretlen bibliai messzeségből jött, Isten országa és a pokol határáról. Egymás mellett láthatta az istent és az ördögöt. Nagyanyám tiszteli Izsákot, mert nagy szenvedést hozott magával; lehet, hogy fél évszázados özvegységének koporsójához hasonlítja a fiú megpróbáltatásait. 626