Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

nyáj unkát? Szántok, vetek, kapálok, de mindennek a javát az állam felpakolja és elviszi. Ha nem akarok éhes egérként kószálni a mezőn, forgatnom kell az eszemet. A magam kamrájából ellopom a búzát és eldugom. Ti talán nem így csináljátok? Meddig lesz ez? A magyar urak azt kívánták tőlem, szépen, választékosan fejezzem ki magamat. Ezek meg azt követelik, tanuljam meg a nyelvüket, ha itt létezni akarok ... Folyton csak kérés, követelés, nemhogy fogyna, inkább szaporodik a kötelességek száma .. . Mikor lesz már olyan állam, amelyik azt mondja majd: parasztok, emberek, küzdjetek meg magatokért, csak magatokért? Mikor lesz olyan, gépész? — Nemsokára, nemsokára így lesz. — Ki mondja ezt neked? — Tudom, hiszem ... — Legalább már Benešnek is a seggére vertek — mondja Haraszti. — Mi hasznunk belőle? — Rossz ember, nem szenvedheti a magyart, aki ennyire vak, az részrehajló, az ilyen az országnak sem tehet jót. — Parasztbeszéd. — Olyan, mint mi vagyunk ... minden ember onnan nézi a világot, ahol éppen van ... így tapasztaltuk. — Ki mondja ezt neked, gépész? — kérdezi makacsul a kertalji. — A másik világot ki rajzolta eléd? — Hiszek benne. — Ügy, mint a zsidók Jahvéban vagy az ígéret földjében? — Nem. A zsidók okosak, csak lassan és sokára cselekszenek. Még a legvénebbek emlékezete is a várakozásukat tudja csupán. Nem is tudom, hány ezer éve csak várakozzák az istenüket. — Ügy hiszel, mint a keresztények, gépész? — Nem. Azok is csak reménykednek, Istenben, Jézusban vagy más egyébben ... Nyugodtnak csak úgy tudják magukat, ha valami láthatatlan pásztor lebeg a fejük felett. — Neked nincs pásztorod, őriző pásztorod, gépész? — A hitem. — Miből van a hited, gépész? 623