Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

Elhallgatnak, sokáig a lélegzetvételüket hallani csupán. A szempillák reszketése mély izgalmakat hoz az arc felszínére. — Ami jó az orosznak, nekünk nem való. Csend van ezután is, most a gépésztől várják a szót, de az gondolkodik valamin, és szemlesütve hallgat. Az élet kivilágosodása nem hasonlít a világ teremtéséhez. Itt most hiába mondta volna az Isten: legyen világosság. A szavak külseje még bizonytalanságot és félelmet hord. A kérdések és a tapogatózó válaszok azonban már az élet mélységeibe tapadó gyökerek nedvét hordozzák a szájak szélére ... A tét nagy volt: lenni, vagy nem lenni. S ez csak utólag tudatosul, most, hogy a félelem görcse oldódni kezd az idegszálakban. A világosság ára harc, ezt így nem mondja senki, csak a gondolatok szélén érzik külön-külön, hogy máshoz, többhöz van joguk. A földhöz, házhoz, élethez való jogukat érzik és mondják előbb. Aztán önkéntelenül is sorsuk keserűsége felé fordulnak, s egyre indulatosabb szavak között botorkálva érnek el életük igazságtalanságaihoz. — Szar élet. Folyton függjünk valakitől — mondja a kertalj i. — Mindig odaállítanak valahová, és vezényelnek: Pihenj! Vigyázz! Jobbra nézz! Balra nézz! Tisztelegj! Imádkozz! És mindenütt ott van a felkiáltójel. Meg a kötelességeink: adó a papnak, harangozónak, községnek, államnak, az Istennek tiszteletére adakozz. Hány bőrt húztak már le rólunk ? — Elkárhozol. — Akkor is így van, ahogy mondom. Az adót eddig minden hatalmasság behajtotta rajtunk, ha nem fizettünk, erőszakkal vitték el. És számotokra melyik adó volt a könnyebb, a Benešnek fizetett korona vagy azok a pengők, amit Horthynak kellett leguberálni? Mi a különbség? — Az államnak is élni kell. — Szarok az államnak. — Bajba kevered magad, elfajzott beszéd az ilyen. — Engem mikor pártol meg már az állam? És titeket, mind622