Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

Hátrább, beljebb húzódnak kissé, mintha vízfolyás sodrása elől mentenék lábukat. Bámészkodnak az ablakokból is, függönyök mögé rejtőzve, de kendőzetlen kíváncsisággal is. A menet főembere feléjük fordul, és rájuk szól: — Gyertek közénk, gyertek velünk. — Ahány bámész nézőt meglát, ezt kiáltja mindegyiknek. — Közénk gyertek, velünk gyertek. Az emberek arrébb mozdítják magukat vagy szemük elé engedik a függönyt. A készülődő öröm első napján is voltak tétlen bámészok. Felmászunk egy magas ház tetejére, onnan nézzük a soha nem látott menetet: az utca virágot pattantó cseresznyefák sora, amely láthatatlan lábakon mozog előre. Róza hozott ilyen cseresznyeágat egy régi pünkösd előtt a hegyről. Most itt áll a Kisköz végén egyedül. Május van, mégis fekete kendőt terített magára: kérgébe bújt levéltelen ág. Ide föl a ház tetejére még sokáig hallani a főember rendet tartó vezénylését. — Egy, kettő, em-be-rek ... Egy, kettő, egy-szer-re . .. Ezután Magyarországra mentem iskolát járni. Más választás nem volt: parlagon, műveletlen maradni vagy szökni, menni! Így csak a sátoros ünnepek és a nyarak hézagain át nézhettem az otthon életét, öt évig hazajáró lettem, két hazában éltem, igazán egyikben sem. És valójában nem is tudtam, mi a haza. Nagyapám élete? Darabka földjei? Világot járó emlékei? A hegy, a síkság? Apai nagyanyám szigetélete? Apám bakaemlékezete? A seregeket hordozó országút? Magyar, cseh vagy szlovák szó a hazám? Vagy anyám családot cipelő csigaélete? A Kisköz? A zsákudvar? Róza? Salamonék? Pülanat a haza vagy hosszú idő? Nagy térség a haza vagy talpalatnyi föld? Amikor együtt van mindez, holtak és élők, a föld és az ég, a közel és a távol, a megvertség és a remény, a sárban fuldoklás és az élet tápászkodó feltámadása? — Mi a haza? — kérdeztem apámtól. — Itt, ahol vagyunk ... A család, a föld, a határ, a mezőség, ami közel van hozzánk, az minden a haza. 612