Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

nítik, ha nyelvük szerint osztják még a kommunistákat is ... — Hagyd a kesergést. — Az igazat mondom. Én a forradalomnak adtam magamat. Másféle világ csak az én testemből születhet, a tiedéből meg a hozzánk hasonlókéból... Ha nem így lesz, hazugság csírázik a talpunk alatt... — Megváltozik ez, beszélni kell az új elvtársakkal ... — Valamivel mindig megvigasztaljuk magunkat... Oroszok haltak a másféle világért, kommunisták... Hányféle kommunista igazság van a világon? — Nem válhatunk siratóasszonyokká — mondja lassú szavakkal a gépész —, menekülő földönfutókká sem ... — Akkor hát mi a teendő? — Le kell győzni bántottságunkat. — Még alázkodjunk is? — Okosság, értés és hitünk dolga ez. .. A sértést nehéz elfelejteni, de élni sem lehet belőle. A sebeknél nem szabad időzni, túlmegy rajtunk az idő, elszigetelődhetünk ... Meszszebbre kell tekintenünk, a napok tetejéről kell néznünk a távolságot. — Mit akarsz tenni? — Kitörni, harcolva kitörni, és csatlakozni a főerőkhöz. — Hadvezérként beszélsz, katonanyelven ... — A helyzet kívánja így. — Kevesen vagyunk: iparosok, suszterek, napszámosok, az se mind ... A parasztok hiányzanak, kicsi az erőnk, azért is bánnak így velünk. — Mit akarsz, még az isten is paraszt — méltatlankodik Tőkési. — Köztünk mégis kevés van belőlük. — Minek? Önzők, telhetetlenek, megennék még a szarukat is, a kolhoztól retteg mind, inkább felakasztja magát, mint hogy áldozzon valamit. — Pedig egység kellene, olyan erő, ami ezt a teméntelen makacsságot, a sértéseket, az örök fájásokat és ezt a sok mérges szót egybefogja és okossággá változtatja. Itt, ezen a helyen minden este elakad a beszélgetés. Elérnek életük határáig, aztán visszafelé mozdulnak. Az új hely35 609