Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Lassúak vagyunk, ez is örökségünk, a lassú felfogás. Sokáig tart, amíg elhatározunk valamit. — Ne bántsuk magunkat, mi sem ültünk ölbe tett kézzel — mondja hevesen a szőke gépész —, amit lehetett, tettünk. Nemcsak puskával lehet harcolni. Terror alatt voltunk, a kommunisták táborban sínylődtek ... így volt? — Így igaz. — De még ennek arányában sincs becsünk, a pártba nem vesznek be, annyi jogunk sincs, hogy igazolvány legyen a zsebünkben. — Nem a papíron múlik ... — Nem — mondják többen is a beszélő után. — A mi igazságunk nem papíron termett — toldja meg a nagy tekintetű napszámos. — Éltünk már sokféle helyzetet... Ez most ilyen, ezt is meg kell harcolnunk — beszél maga elé a gépész. — És most ki ellen kell indulnunk? Ki az ellenség? — Ez az összevisszaság még a háború zaja ... Nagy vihart éltünk, s a vége még itt van a fejünk felett... — Azt reméltem, hogy ha elmúlik felőlünk a front, megkönnyebbülünk, s levehetjük magunkról azt a teméntelen terhet, amit ősidők óta cipelünk — mondja lassan a napszámos. — Ügy hittem, s ezt mondtuk egymásnak, másoknak is, hogy a háború vége a mi igazságunkat hozza ... — Harcot fogadtunk? — Azt. — Ez a csata még nem fejeződött be, jegyzők uralmát éljük. Nemzetiszín demokrata világ, ilyet még nem ettünk ... Csend esik az emberek közé, a sokféle óra ketyegése eggyé olvad, s egymáshoz köti a lélegzéseket, a homlokok izzadságcseppjeit és a kutató, kereső tekinteteket. — A cselekvés színhelyéről mégis elvezényeltek bennünket — folytatja a napszámos —, nézők vagyunk, valamiféle tartaléksereg, se katona, se civil... Nekünk miért nem adnak parancsot? Kommunista a kommunistának? Hisz itt vagyunk, a helyünkről el sem mozdultunk. Próbát álltunk, hitet tettünk számtalanszor ... Vagy ha rosszul mondom, igazítsatok ki, mondjátok a tennivalót. Hisz mindnyájunk életét szégye608