Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

hasonlítanak a kinti játéképítmények, azonos az üzlet és vendéglő külseje, belseje is. Alig vettük észre, felépült az orvosi rendelő is, földszintes T alakú építmény, tiszta, krémszínű rendelők sora. Minden itt van közel: iskola, orvos, üzlet, kocsma. Csak ki kell lépni a házból, és benyitni egy másik ajtón: derékszögű, ismétlődő egyformasággal van jelen az élet kényelme. E házak történetének kezdetén reggelenként libasorban vonultak az emberek: sárba-vízbe fektetett deszkadarabokon egyensúlyoztak, most meg csak úgy kiszóródnak a nagy üvegajtókon a sokfelé vezető utak irányába. Míg el voltam itthonról, bevezették a telefont. Szép, formás készülék, friss a hangja is, csak éppen idegen. Ezelőtt kopogtunk, ha egymáshoz mentünk esténként, most telefonálunk előbb, kérdezősködünk, udvariaskodunk. A telefon idegen testként közénk feküdt, a világ távolságait megrövidítette, de a közeli ajtókat messzebb vetette egymástól. Branyo, a valamikori erdészfiú egy délután berúgva jött haza. Nyugtalan volt és ingerült. A felvonóban járt le s fel zajosan: emeletenként megállt, és elkiáltotta magát: — Hol vagytok, barátok? Miért kerültök, barátok? Senki sem nyitott ajtót, de az egyre dühösebb szavak átverődtek a falakon. — Barátok, miért féltek tőlem? ... Elbújtok, beszartatok, megtudtátok, ki vagyok, büdös lettem, kurvák. Az ajtók kémlelőnyílásain figyelik Branyo útját. Félnek tőle, már fenyegetőzik, és az ajtókat rugdossa. — Hol van a barátság, kurvák? Ha elmondom az igazat, leköptök, kurvák... Mi szerint forog ez a világ? Miért nem beszéltek, kurvák? — Branyo — szólítom halkan a lépcsőházban —, Branyo ... Keresve tapogatózik le a lépcsőkön, hallgatózik, aztán továbblép. — Kurva — dünnyögi magában az egyetlen, ismétlődő szót. — Hol vagytok? — Branyo, gyere haza. — Nem megyek ... hol vannak a többiek, miért bújnak el? 581