Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Akkor mi legyen? ... Ki az, aki bajában segítségére jön az embernek, ki az, Fánika? Maguk ezt tudják, segítik egymást, akárha mindannyian sebzettek lennének ... Fánika kezében remeg a merőkanál, a mérleg nyelveit nézi, aztán a fiókok során megy végig tekintetével: — Abban reménykedtem egész életemben, hogy eljutok az ígéret földjére, oda, ahonnan jöttünk. A tárgyak, amelyek Fánika ujjainak tapintására haltak és támadtak fel, most némán néznek és hallgatnak. Fánika is választ keres, számára már szinte közömbös, hogy Róza mit mond vagy kérdez. A péntekek és szombatok számtalan imádságával magasra dúcolt égbolt most egyszerre vállaira nehezedik. Egy idő óta mindenütt azt suttogják: „gyilkolják a zsidókat". Iszonyú, hogy senki szájából nem hallani az ellenkezőjét. Ezt a rémítő hírt nem cáfolja senki sem. — Akkor ki lesz az ember őriző pásztora, Fánika? — kérdi Róza makacsul. Fánika úgy néz a pult oldalára, mint egy partra, amitől ebben a pillanatban mozdult el a hajó oldala. A zsákudvar most fullasztó katlan. Az alsó suszter műhelyében esténként sokáig ég a lámpa. Szürkület beálltával emberek jönnek és mennek, kis időre befészkelik magukat az óraketyegés zajába, és várják, szóljon valaki. — Elviszik a zsidókat — mondja egy alacsony hóka gépész. — Legalább több helyünk lesz — toldja meg valaki. Időbe telik, míg az órák ingái porrá morzsolják e gonosz szavakat. — Legyilkolják őket. Válasz most nincs, Tőkési egy csizma talpára görnyed, és kalapál. Lyukat szúr az árral, beüt egy szöget, majd bogárlépésnyit továbbmozdul a keze. — Azok is emberek — szól ismét a hóka gépész. Az órák zaja temeti és éleszti a szavakat, nyugtat és siettet, egymáshoz közelíti a formálódó gondolatokat. — Kurva világ — egyenesedik ki Tőkési. — Azok is emberek — ismétli a gépész. — Az ágyunkba nem dughatjuk őket. 566