Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

elmondani, csak zokogó énekléssel. Időnként egy szál hang helyettesíti a kórust, de ez a hang minden eddigi beszédnél panaszosabb. A fű zöldjében hatalmas testté olvad a ruhák feketesége, és síró éneklésével lemeztelenedik a test. Aki hallja, látja, nem tudja pontosan, hogy az örömöt, a gyászt, születést vagy a halált szólongatja-e ez az eggyé fogózó sereglés. Találgatják csak, mert nemzedékek során tapasztalták, hogy a zsidó öröm, a zsidó szomorúság titokzatos, mint egész életük. E nagy fekete test aztán sejtjeire bomlik. Vékonyka erekben szertefolyik az udvarokba, a házakba, az asztalok köré, az ágyakba, felszívódik az arcok vonásaiba és a szemekbe. Róza faggatná Fánikát reggelenként, de az nehezen szól. Fánika arcán nem mozdul semmi, olykor a tekintete is elakad, rákövesül az üzlet valamelyik homályos pontjára, és ő csak néz, néz ... — Fánika — szólítja Róza —, a fiamról azóta nincs hír. Maguk, zsidók, ismerik egymást az egész világon ... Kettejük között a mérleg nyelve játszik. Fánika tekintete nagy messziségből hull Róza arcára: — Minket is ver az Isten, asszonyság. — Hisz élnek, vannak, megőrzi a fiait is. — Maguk lassan pusztulnak, velünk úgy bánnak el, hogy hírmondó se maradjon belőlünk. — A papjuk mit mond, a rabbi? Okosnak tartják nagyon. — Imádkozik, Jahvéval beszélget. — Én is sokat kérem az Istent, Fánika. — Ha beteljesül rajtunk, amit beszélnek, akkor az imádkozás gyenge szó. — Elkárhozik, Fánika. — Az emberi rosszaságnak nem tud határt szabni ő sem. — Elkárhozik. — Kiközösíteni akarnak bennünket, kiközösíteni, mi lettünk a világ gonoszai. — Hisz bűntelenek, maguk közül jött a Megváltó is. Az Isten nem engedheti, csak próbára teszi az embert, aztán megsegíti. A fiam is így van. — Maguk hiszékenyek, sok mindent elhisznek, asszonyság. 565