Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

sem: télre kevés a tüzelő, tavasszal, nyáron és ősszel egészen hóhullásig tengernyi a dolog. Összeírtak és kifüggesztettek egy szégyenlistát, azok szerepelnek ott, akik nem művelik meg rendesen a földjüket. Ott van anyám neve is. Tavasszal már rekviráltak, szigorú emberek járták a portákat, hiába mondta anyám, hogy magunknak is kevés, elvittek három nagy zsák gabonát. Más események szerint számítjuk és mérjük az időt: délidőben a Kisköz végén állok, és várom a postást. Ha jön tábori lap, úgy vélem, meghosszabbodott az életünk. A hadisegély napja a másik időválasztó esemény, aztán a hírek kavargó örvénye jön, elrabolja és újraéleszti a napok reményeit. Kormoskendi fia már három hónapja a fronton van. Apja sebzetten üldögél a ház előtt, és Rózát figyeli. Ingerli az aszszony minden mozdulata. Róza hibás mindenért: a gazos földekért, a ló pusztulásáért, és a háborúnak is ő az oka. Ha ital szagát érzi az asszony leheletén, állattá vadul, s ereje fogytáig üti Rózát: — Megint a zsidónál voltál. — A fiamról kérdezősködtem. — Pájinkát vettél. — Nem igaz! •— Pájinkaszagod van. Valamennyi szomszédba hallani a szíj fáradhatatlan csattogását. Róza hiába is menekülne, nincs hová, menne lefelé a kerten, Kormoskendi utána, és üti, minden második lépésnél lecsap a szíj. A kert végéről az udvarra fordulnak, aztán be a házba. Róza vedret vesz a kezébe, vizet húz, majd a fészerbe megy fáért, a nagy fekete ember követi, és a hátára csap, akármit szól is az asszony. — Más vigaszod nincs is, csak a pájinka. Asszony-ringyó! — ordítja az ember. — Porkoláb vagy, ilyen voltál a fiadhoz is, kegyetlen, nincs benned sajnálat. Az állat sem bírta ki melletted. — Korhelykedsz! — Nem igaz! 547