Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Gyalázod magad, a fiad nevét is. — Szeretet nélkül engedted el a fiad ... Elkárhozol érte. — Részeg beszéd. — Szeretet nélkül... — Katonának minek az? — Szeretet nélkül fekszik a földön. — Harcot tanul. — Élve pusztítod magad, Kormoskendi. — Értem nem kár. — Bennünket is így pusztítasz, élve. — Érdemed szerint. — Miért bántasz? — Pájinkát iszol. — A fiamat keresem, azért járok, kérdezgetem, merre van ...? Ha ember vagy, útra kélsz és megkeresed. — Bolond vagy. — Menj el hozzá, fél a fiad, mondjál neki jó szót. Meg is halhat szeretet nélkül... Ekkorra elfárad a nagy fekete ember, ha a halált említik előtte, megretten. Ellöki a kemény szíjat, bemegy a házba, leül az asztalhoz, és magába roskadva nézi Magyarország kormányzójának falra akasztott képét. Másnap elölről kezdődik minden: Róza reggel lejön a Kisközön, és eltűnik Fánika boltjának félhomályában. Pálinkát vesz. Szándékát már nem rejtegeti, látja, tudja, hogy nézik, már nem szégyelli, amit tesz. Arcáról s talán a lelkéről is lekopott már a restelkedés. Róza szenved, frontra vitt fiával naponta hal meg és támad fel. Életének ez az egy pontja él még, a fia. Vékony, fonynyadt testével erre a pontra tapad, akár a fészkére száradó élettelen madártest. Róza vesztesnek érzi magát, nem ismeri a mártírasszonyok sorsát, de érzi, hogy ő most mártír, a rossz világ áldozata, mint Krisztus volt; joga van arra, hogy az ital bódulatával enyhítse fájdalmát. Ezután az utcákat járja, a szabadságos katonákat kérdezi, keresi: — A fiamat nem látták, a fiamat? — Merre van? 548