Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

Észrevétlen is lealacsonyodunk, hirtelen rakott vacak tüzecskék köré kuporodunk, és megelégedetten lihegünk. Vigyorgunk is hozzá. Meztelenkedünk, s nem jut eszünkbe, hogy ezzel is egy további uniformist húzunk magunkra. — Ezt így még nem hallottam, a meztelenség uniformis — nevetett gúnyosan az asszony. — Nem is tudtam, hogy benned valami heves kis prédikátor lappang ... Lucifer, inkább légy ördög, mint prédikátor. Kár volna érted. Ha sokat fogsz prédikálni, valami Góliát beprésel az erkölcsi kódex lapjai közé, mint valami négylevelű lóherét. Ne kísértsd a sorsot, íródeák, önmagadnak élj, ne kapaszkodj Krisztus keresztjére, mert ráfeszítenek ... — Már te is szónokolsz. — Rám ragad, nehéz neked ellenállni... De tudod mit, szálljunk lejjebb, fúrjuk magunkat mélyebbre, teljes illegalitásba. Itt még sok az ember. Vigyél a pokol mélyére, kísérts meg, most légy te a gonosz... Mit csinálnál velem a pokol alján, íródeák? Mit tennél velem? — Elégetnélek. — Mindenestül? — Az önimádatodat. — És akkor mi maradna belőlem? — Nem tudom. — Magadnak mit hagynál belőlem? ... Emberek! — hajolt ki az asztal alól Dana —, emberek, gyertek közelebb, nézzétek meg, itt ül a nagy bölcs Mohamed, Konfucius, vagy mit tudom én, kicsoda. Illegalitásban, reménytelenül. Emberek, gyertek hozzánk illegalitásba, mindenki vonuljon illegalitásba. Gyertek velünk, lefelé indulunk a pokol fenekére, emberek... Senki sem jött. Hátunkat egymásnak támasztva ültünk. Az asztal lapja felhőnek tűnt, a sötét köddel keveredett. Éreztem, az asszony egyre puhábban dől nekem, rám ernyedt. Érthetetlenül szabadulni akartam ettől az érintéstől. Rájöttem, Dana a saját sorsa felé megy, mint minden túl szép nő. Megmártózik a férfitekintetek tengerében, s maga választja meg, hogy ki érhet hozzá, ö választ magának. 354