Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben
Egy szál ingben
többet kell kapnod, mint amit befektetsz. Ez a nyereség ... Ebből kell élni. És zsivajogj, ne hangoskodj, csak zsivajogj, hogy folyton hallják a hangodat... Megvettük a vörös bort. Azóta a pisztrángok is megsültek talán. De Zlatko gondolt valamit. Egy utcai lámpa alatt álltunk, s a fiú a noteszében lapoz. Nőismerősök jegyzéke. Címek, telefonszámok. A lapok pontosan vonalazva, akár az osztálykönyvben. Feje a papírra törik, de szeme külön él: eredményhirdető tábla betűit vizslatja. A végeredményt lesi, nagy számokat vár. Ujjával neveken zongoráz le s fel. Aztán lapoz is. — Viszünk még egy nőt... A biztonság kedvéért, Májának hívják. A tánc az istene ... Autózunk egy utcasort. Aztán alulról kémlelünk egy harmadik emeleti ablakot. Sötét van. Befordulunk a kapun. — Jó, ha van egy tartalék ló is — suttogja Zlatko a lépcsőházban. — Ha akarod, átengedem neked ... Próbáld meg, legjobban a tánccal lehet levenni a lábáról... Két éve ismerem, műszaki rajzoló. Állati jó nő, csak meg kell érte táncolni. Neked könnyű a lábad. Zlatkónak kulcsa van a lakáshoz. Megütközve nézek rá. — Hogyhogy? — Bizalom kérdése — mondja ridegen. Maga után húz az előszobába, onnan egy másikba. Az utcai fény elég a tájékozódáshoz: asztal, székek, könyvszekrény, az ajtóval szemben földig érő tükör, a sarokban heverő. Tetőtől talpig állunk a tükör fehérlő homályában. Mozdulatlanul. A fiú egy pillanatra elbizonytalanodik. A lány otthon van. Alszik. Lehet, hogy álmodik, s álmában is vár valakit. Tudom, hogy az egyedül levő lányok mindig várnak valakit. Legtöbbször mást, mint aki jön. A képzelet szépre festi az ismeretlent. Ezt teszi az álom is: szépítő tükör. Lehet, hogy most ez a lány csillagruhában az égen jár. Párját vagy jövőjét ment 338