Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Nem ... Előbb harapunk. Rendesen ... Hegyi pisztrángot vacsoráztunk. Ezt Honzo hozta felesége intésére. Ott sütötték meg a háziaknál. — A vörös bor a férfiak gondja — rendelkezett Dana. A zenekritikus kocsijával berobogtunk a városba. — Állati jó nő — kezdte. — Csak nehéz hozzáférni. Szeret játszani. Nem adja könnyen. A férjét valahogy le kell léptetni. Mit gondolsz, kit fog ki magának közülünk? — Nem tudom ... Valószínűleg téged vagy Gabót. Nőtlenek vagytok. Egyszerűbb. — Fölényes, tudja, hogy szép... Az is baj, hogy sokan vagyunk rá. — Hívd meg valahová. — Mikor? — Holnap vagy azután. — Én most akarom ... Gabo már próbálkozott. Ezzel a kocsival mentek. — És? — Ahogy hozzányúlt, kinevette ... Faképnél hagyta. — Nem autózó típus. — Honnan tudod? — A viselkedéséből látni. — Én rászánom a ma éjszakát... A zenekritikus szép fiú. S ennek arányában agresszív. Ártatlan, kisfiús képpel néz mindenkire. Élete töretlen. Egyetemet végzett. Alig múlt harminc, de már jómódú, menőnek számít. Élete a mozgás, a nyüzsgő jövés-menés... Ad-vesz, csereberél, és mindenen fog valamit. Gazdag fiatal. Saját filozófiája van. Amit gyenge pillanataiban így fogalmaz: „a szocializmusra szükségem van, de magam nem adom oda neki.. Fehér fogsorú, nagy mosolya van, sokszínű, akár a selymek fonákja: kedves, kellemes, gavalléros, önző és ragadozó egyszerre. Boltosok mosolya, amit visszafelé kell olvasni. Az emberek közt csatornalabirintust vájt magának. Ismeretségek szövevényét. E nélkül nincs élet, magyarázza. Ha adsz, kapnod is kell... A titka csupán az, hogy mindig 22 337