Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

Alig koccintottunk kétszer, mindnyájan a lány körül kuporogtunk. Most értettem csak meg, hogy miért húzódott a sarokba. Védekezett. Mindegyikünk érinteni akarta valahol. Legalább érinteni. Egyedül Branyo volt kivétel, ö szolgálatkészen a malomkőnyi gránit hamutartót nyújtogotta szükség szerint a lány felé. összevissza rendetlenségben ültünk: heverőn, földön, kisszéken. De Branyo állt. Hősiesen kinyújtott karral szolgált a lány előtt. Aztán Jola megunta az egyre szorosodó gomolygást. Felállt, a szoba közepére lépett, és hosszan nyújtózott. Feszes melle kidomborodott. Most mindnyájan azt néztük, a mellét meg a csípőjét. Szőkeségével valami képzelt havasi lányhoz hasonlított. Nem magas. Szép sem volt túlságosan. Inkább kedves. Lágy vonalú, aki tud melengetni és sokáig ölelni. Utánanyomultunk. Közel hozzá, mint a dühös, ingerült testőrök. Magát kínálóan Branyo is odaállt a lány elé. Előrenyújtva már nem bírta tartani a drabális hamutartót, így a jobb vállára tette, s fogta a kezével, hogy le ne billenjen. Ha Jola hamut akart verni a cigarettájáról, a férfi térdben megroggyant, s közel hajolt hozzá. Akár egy apród. Csak a tartása nem volt olyan feszes. — Jó ez a bor — villant rám közvetlenül a lány. Töltöttem. — Kurva — hallottam Branyo motyogását. — Magyar ez, tudja, mi kell a nőknek, édes bor... ücsörög, a kis poharakat csak nyalogatja.., Megvárja az alkalmat, mint a magyar királyok. Ezt azoktól tanulta ... Hallhatták ezt mások is, de figyelmen kívül hagyták. Egyedül az árvái fiú szeme villant rám, mintha én volnék minden magyar királyságok trónkövetelője. A lány most leült a földre. A többiek köréje. S ismét megkezdődött a tülekedés a közelebbi helyekért. De most már szemérmetlenül. A szerkesztő és a zenekritikus kétfelől ölelték a lányt. Az árvái térdét verve nevetett valamin a szoba közepén. A pálinkaítész mérnök a lány térdét ölelte 319