Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

vonta egyszer legalább. Ilyenkor mindig hoz, cipel valamit, s az ablakon kihajolva magyarázza, hogy már a birsalma is érik, és az aranyranett sohasem hozott olyan termést, mint ez esztendőben. A város és a kárpáti erdészház, életének most ez a főútvonala. Oda-vissza: a múlttól a mindennapokig. Ez mérhető út, remény, várakozás, morzsolódás. Szombat reggel rohan, hogy elérje a „korait". Este izzadtan dicsekszik, hogy még elkapta a „későit". Többet nem is mond. Egyszerűen nincs kinek. Az ablakban könyököl folyton, a fényeket nézi, azon túl a Kárpátok félköreit. Akaratán kívül is egyedül van. Érzi, sejti, hogy a teméntelen új ember most keresi, választja társaságbeli jó társát. Nem akar lekésni semmiről: figyel, néz, hallgat, jelen van. Megszólítás nélkül is kérdez és felel. Messzi erdők ösvényein megy, s nem tudja, közelednek-e hozzá az emberek vagy távolodnak tőle. A ház környéke egy időre elveszti jelentőségét. A költözködés befejeztével a benti világ lesz a fontos. A lakás öröme, a rendezés örömei. S mindezek tartozéka a házat és a világot telekongató kalapálás. A műveletnek mindenki szenvedője. Másként ezt nem is lehet felfogni, csak a természet részeként: mint nagy havak olvadását vagy árvizet hozó esőket. Csak sokára, majd egy év múltán tudtam meg, hogy szerkesztő szomszédom másodmagával lakik. Igaz, láttam már őket többször is a balkonról, de azt hittem, a másik csak vendég. Jelentősége nem volt, mégis meglepett. A balkon korlátján átszólva már többször is célzást tettek a házszentelőre. Kis idő múltán ők hívtak meg magukhoz elsőnek, pálinkára. A szerkesztő nagy termetű ember, Gabónak hívják, Zlatko, a zenekritikus középtermetű, mosolygós szépfiú. Két pohár után Gabo seprűnyéllel háromszor megdöngette a plafont. Hasonlóképpen vissza is szóltak. Nemsokára egy 314