Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

különböző nemzedékekhez tartozó asszonyok, gyerekek, katonák kerültek terítékre. Ismerte valamennyiüket. Otthonosan mozgott a házban, és magabiztosan beszélt. Nekem az tűnt fel először, hogy Nelli átveszi a mozdulatait. A fényképet ő akasztotta vissza a falra. Aztán németül szólt hozzá a férfi, s Nelli készségesen válaszolt. Ismeretlen szavak hulláma csapott át rajtam ... A mérnök távozása után szemrehányón kérdőre vontam Nellit. — Egyedül van, senkije sincs — mentegetőzött, és elfordult, amíg beszélt. Durva, keserű szavak szorultak a torkomba. Türtőztettem magamat, nem szóltam. Nem akartam elárulni féltékenységemet. Sok pénzt kerestem, háromszor annyit, mint azelőtt, s akartam, hogy Nelli örüljön ennek. Kitettem az asztalra a rengeteg bankót, széttúrtam magam előtt, aztán ismét kupacba hárítottam, és eléje toltam, hogy örüljön. A leszállás előtti várakozásban közel nyomakodtam az előttem álló szaktárshoz. Gyakoroltam a mozdulatokat. Araszonként csúszom majd oda Hans Müllerhez, előbb hátammal a falhoz szorítom, lábammal megtámasztom magam, aztán a csákányt oldalról nekifeszítem a kő szélének. A mérnök egyszer sem jött abba az aknába, ahol én dolgoztam. Képzelődni kezdtem. Féltem, hogy Nelli kiszökik az ablakon, úgy, mint hozzám valamikor. Lihegve felfut a hegyre, és elbújnak a bokrok alá ölelkezni. Könnyű a hálóing, és Nelli szereti a meztelenséget, szereti, ha nézik, szereti, ha gyönyörködnek benne... Hans Müller tudja ezt, finom érzékével már megérezte Nellit. Akarja, kívánja, a Gallai lány mezítelensége kell neki... ösvényeket keresnek, fészket gyúrnak maguk alá, minden este máshová mennek, Nelli így szereti. A képzelgés igaz volt, igaz lett. Nelli második szerelmét már énelőlem rejtette. Futott, ment, szökött, hazudott. A tehetetlenség és bosszúvágy fojtogatott. Állati dühöt éreztem mindkettőjükkel szemben. Hans Müller nyugodt, 278