Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

a három embert. Pokol fenekének is beillene ez a környezet. — Odaát lefogtak egy csomó embert — folytatja. A vézna kocsis a korhadó padlódeszkát nézi meredten, mintha imádkozna vagy számolna magában. Balra tőlem fakó plakát takarja az ivóba nyíló ajtót. „Miért bántod?" — olvasom a valamikor fehér betűket. A két szó fölött a keresztre feszített Krisztus. Szomorúan néz ránk. Az ivóból akadozó beszélgetés zaja verődik át hozzánk. — Most mi lesz? — kérdem tétován. Hallgatnak. Érzem, most dől el, maguk közé fogadnak, avagy elküldenek. Pallai gondolkodik, a másik kettő zavartan nézi a földet. — Élni kell — mondja komoran. — Kereskedünk — nevet a széles arcú. — A morzsáját kapjuk mindennek, úgy, mint ezelőtt. Semmi sem változott. Megint ezek kezében van a hatalom, meg a pénz is — s kezével hanyagul a kocsmaajtó felé int. — A magyar határ könnyebb. Ott próbálkozzunk — szakítja félbe Pallai. Most a gazda nyújtja felém az üveget. Megtiszteltetésnek érzem a mozdulatot. Lesnek ránk ... — Mindenkinek hisztek — korholja Pallait az öreg. — Kitartástok nincs, az a baj. Ha pénzt éreztek a markotokban, boldog-boldogtalannal mulatoztok. — Maga könnyen beszél, csak a víz partján ül — inti le a széles arcú. Az üveg ismét körbejár. Hallom az öreg hangos kortyolását. Érdeklődve fordulok feléje. Pallai szomorú szemmel nézi a bugyborékoló sárga folyadékot, majd magához veszi az üveget. A fiú hozzám lép, és cigarettát kér. Nem gyújt rá, türelmesen morzsolgatja a vékonyka szívnivalót, és tekintetével Pallai kezét figyeli. Nincs miről szólni, most már a mozdulatok és a tekintetek beszélnek. Az öreg a bajszát törli, de apró ragadozó szemével ő is az üveget lesi. A Krisztus-plakát váratlanul elfordul, kocsmazaj sodródik be a félhomályba. Egy alacsony, kövérkés, szemüveges embér lép közénk, amint meglát, végigmér, és közel hajolva 195