Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

léte felől. Törik a fejüket. Sorolják a neveket: Misián, Bortnik, Lábady. Leginkább tisztekre emlékeznek. Egész tablónyi arc sorakozik elém. Tépelődve kutatom, egyik sem az. — Ki házasodott ide, ki vitt innen asszonyt? — kérdezem. Ki emlékezik két évtized minden esküvőjére! Az emlékek sora: csapkodó szentjánosbogár. Ez a keresgélő repdesés aztán váratlanul megáll. Nagyon messziről elém rérrílik egy kép. Egy arc vagy száz arc határozatlan vonásai egybeszőve? Az emlékezet tudja ezt. Körvonalai olyan bizonytalanok, mint Bencsik homokba rajzolt ragadozó halainak alakja. Ezerkilencszáznegyvenöt szeptembere, Bodrogközben tíz hónapja véget ért a háború. Béke van. A parasztok szántanak. Asszonyaik az üzleteket járják, kosaraznak, csereberélnek, kedveskednek a régi üzletek új gazdáinak. A pusztítás kábulata után először a boltok népesedtek be. Aztán megjöttek a hivatalok. Iskolás képű suhancok ültek a magyar szolgabíróság íróasztalai mögé. Előkerültek a fináncok is. Elfoglalták határ menti kaszárnyáikat. Az iskolába katonákat szállásoltak. Őrséget állítottak a Magyarország felé vezető utakra. Helyreállt a rend! Látszólag semmi sem változott, csupán visszakanyarodtunk a harmincas évek fehér-kék-piros lobogós viszonyaiba. Harmincnyolcig Csehszlovákia, negyvennégy végéig Magyarország, most ismét meghúzták a trianoni határt. A háború utáni hónapok légköre bizalmat áraszt. Szombat estétől vasárnap délig tart minden héten a bál. Feszül, pezsdül, szétárad a jókedv, határtalanul, őszintén, akár egy vég nélküli győzelmi ünnepen. Az öröm mégsem lehet teljes. Nyelvük szerint különválasztják az embereket; jókra és rosszakra, győztesekre és legyőzöttekre. A hatalom új urai törvényt ülnek; nem kérdeznek, csak vádolnak. Űr és szolga egymás mellett ül a bírák előtt. Nem a gonoszságot, hanem a születést büntetik, királyok vétke a cselédek fejére száll. Hiába kötelezted el magad egy életre a forradalommal, hiába sorvadt el 18