Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

Egy fekete köpenyes alak állt meg előttem, és táncba hív. Karomnál fogva vezet az asztalsorok között, és betuszkol a táncolók közé. Fején széles karimájú kalap, arcára a halál maszkja simul. Megborzongok. Már sokat ittam, arcok, alakok, mászkok egybefolynak előttem. Ingerel a talpig fekete, ismeretlen táncos. Mérges mozdulattal szabadulni szeretnék tőle, még jobban hozzám bújik. Élvezi zavarom. Mosolyog, az álarc alól látom fehér fogsorának vékony csíkját. Feljebb szemének apró pontja csillog. Forgás közben a fekete köpeny jobb szárnya rám suhan: kaszát is varrt a hátára, nem volt rest, ilyen lehet a halál kezében is ... — Hagyj! — fordulnék el tőle. Nem enged. Homlokomat kiveri a veríték. Szabadulni szeretnék, a szomszédos párok kárörvendően mosolyognak rajtam. — Ki vagy? — kérdem. — Halál. — Leittad magad, s eszedbe jutott, hogy halál leszel. — Miattad teszem. — Hogy hívnak? — Nincs nevem. Gyűrött ruhás tengerész áll meg mellettünk, és táncra kéri a fekete köpenyest. A lány határozott mozdulattal eltolja magától. Tudom, úgyis tudom, ki vagy... Hiába bujkálsz, egyszer megfoglak, dünnyögi a tányérsapkás. Mellettünk topog, míg el nem taszítják közelünkből a táncolók. — Találgathatok? — Háromszor kérdezhetsz. — Becsületes leszel? Szédülő fejjel gondolkozom. Kérdezek egyszer, másodszor, de harmadszorra sem találom el a lány nevét. Faggatnám tovább, nem válaszol. Csak a fejét rázza, és mosolyog. — Mit akarsz tőlem? — Elviszlek. Nevetek. A lány is mosolyog. Furcsán, kissé idegesítőn. Vékony szájnyílásán elővillan a fogak fehére, aztán mintha 276