Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

hoz ütődik. Jobb kezemet Seres markolja görcsösen, a másikkal egy fűzfaágba kapaszkodom. Az oszlopok közelében egyedül az idegen csapkodja a vizet. Nem is tudom, hogy került oda. A rönkök mentén lecsúszik a vízfenékre. Végtelen várakozásnak érzem, míg prüszkölve ismét felbukik. Megöleli a következő oszlop víztől mosott fehérségét és alámerül. Örökkévalóság minden lélegzetvétel. Szemembe nő az ősz fej és a barna arc, hallom, hogy artikulálatlanul rántja magába a levegőt. Ketten a segítségére indulnak, de a víz lefelé sodorja őket. Autók fékeznek a híd előtt, ruhás emberek rohannak le a töltésen, rudakat nyújtogatnak az idegen felé. Ha nem hagyja abba, mindjárt őt kell menteni, hasít belém a félelem. Végre felmerül a fekete hajú fiú, vérzik körötte a víz. Az ősz fej maga előtt bökdösi a part felé. Földet érve felnyalábolja, és dülöngélve a partra cipeli. Villámcsapásként szakadt ránk a rémület. Ilyenkor senki sem méri az időt. Meddig tartott ez a halálos bizonytalanság? Egy percig? Egy óráig? Mi lesz a fiú sorsa? A félelem görcse csak most kezd oldód-* ni. Társai felkapják, és ruhás emberek gyűrűjében egy teherautó homokkupacára fektetik. Az idegen körül karikába gyűlnek a fürdőzők. Várják, hogy megszólaljon. Fekszik a földön. Eltorzult vonásokkal kapkodva szedi a levegőt. Egy nagy mellű, szőke lány melléje térdel, hogy a fűbe fektesse. Ingerülten eltolja magától. Feláll, és a város felé kanyarodó jármű után bámul. — Széttörte a vállát — mondja fulladozva, és fejét lehajtva otthagy bennünket. Hazafelé busszal megyünk. A kocsi fürdőzőkkel telik meg. A hangulat nyomott. Szeme sarkából mindenki az ősz hajú idegent figyeli. Háta mögött összesúgnak a barnára sült női fejek. Gyümölccsel kínálják, de fáradt mosollyal viszszautasítja. Meglepetésemre Bencsik nem szorgalmazza a másnapi kóborlást. A mai nappal megkeseredett bennünk a halászósátorozó jókedv. Kettétört a szépnek és gondtalannak álmodott vakáció. Vannak jelentéktelen találkozások. Aztán váratlanul elénk 14