Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

8 Egy hétig nem találkoztam a repülővel. A sárga fedelű gép mindennap ott berregett a hegyoldal hajlatai fölött. Leszállás előtt a farkát emelgette, indulás után az orrával túrta a levegőt. Kerekei mereven követték a szárnyak mozgását, mintha egy láthatatlan hullámvasút vágataiban gurulnának. A pilóta ösvényt taposott az ég végtelenjébe. Lehet, hogy erre nem is gondolt, hisz alulról sohasem láthatta magát. A gép a kertek alj i nyárfától balra tűnik el, visszafelé a főutca legmagasabb házkéményének irányában repül. Véletlenül akadtunk össze ismét egy esküvőn. Utcahossznyi násznép kísérte a menyasszonyt. A templom bejárata előtt karikába fonódott a kíváncsiak serege, ö is köztük volt. Zavartan fogadta köszönésem. Kint a templom előtt pogány imádságként hangzott az esketés ceremóniája. Az orgona akkordjai áldást osztogató óriási kézként terültek a térre. — Szeretem az esküvőket — mondta felém fordulva. A fiatal pár már a lépcsők tetején állt. Egymás kezét tartva félszegen fogadták a jókívánságokat. Könny csorgott a menyasszony arcán, s belefolyt mosolyába. — A Gallai lánynak nem volt ilyen szép ruhája — mormogta a repülő. — Nem azon múlik. Maga elé meredve gondolkodott, és csak azután válaszolt: — A szerelem előbb leegyszerűsíti a külsőségeket, aztán a kicsiségeknek is megnő a jelentőségük. Az ifjú pár lefelé jött a lépcsőn. — A Gallai lány első panasza így szólt: Miért nem volt 136